A DHK Zrt-t a Budapesti Távhőszolgáltató Zrt. (FŐTÁV) és a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. alapította, 2000. április 18-án. A vállalat alapításakor a FŐTÁV fő célja az volt, hogy a nála lejárt, 180 napon túli követeléseket folyamatosan értékesíthesse, továbbá ezen hátralékokat az új társaság magas szakmai színvonalon és kellő hatékonysággal kezelje. A DHK az első években kizárólag az alapítói által kijelölt tevékenységet, azaz a FŐTÁV lakossági követeléseinek faktorálását végezte, melynek során értékes tapasztalatokat szerzett, kapcsolata a folyamatban részt vevő partnerekkel egyre gördülékenyebbé vált, ami a cég eredményességében is megnyilvánult.
A DHK megalapítása óta (alapítását követő években) jelentős fejlődésen ment keresztül, melynek eredményeképpen 2004-ben elérkezettnek látta az időt, hogy továbbfejlessze követeléskezelési tevékenységét, és portfolióját további pénzügyi szolgáltatásokkal, így lízing és hitelezési szolgáltatásokkal bővítse. A társaság jövőbeli tervei között szerepel, hogy a távfűtésben részesülő területeken további követelések, adósságok – így közműdíjak és bankkölcsönök – kezelését is vállalja.
A DHK Zrt. több éves követeléskezelői és pénzpiaci gyakorlattal áll rendelkezésre mindazon magánszemélyeknek és vállalkozásoknak, akik és amelyek számára a finanszírozás során érték a megbízhatóság, a gyorsaság és a diszkréció. Bízunk benne, hogy tevékenységünkkel az Ön vállalkozásának versenyképességéhez és jövőbeli sikereihez is hozzájárulhatunk!
